3. rész

Ekkor már minden el volt veszve. Auront és Tidust egyszerre szippantotta be Sin, ami most úgy nézett ki, mint egy óriási vízgömb.
 
-Hé, hé! – hangzott a semmiből a hang, nagyon hasonlított Jecht hangjához.
 
-Mi… apa? – kérdezte ámulva Tidus.
 
Tidus kicsit lejjebb lebegett a semmiben. Egyszer csak magát pillantotta meg, de az a másik Tidus sokkal fiatalabb volt.
 
“Sok dologra gondoltam … például, hogy hol vagyok és mibe keveredtem? Elszédültem, aztán elálmosodtam…azt hiszem álmodtam is valamit. Egy álom, amiben egyedül vagyok. Akartam valakit, akárkit hogy mellettem legyen … hogy soha ne legyek megint egyedül.”
 
Egy villanás…. semmi más….
 
Kinyitotta a szemét. Körülötte minden kihalt volt és sivár. Az égen felhők gyülekeztek. Esőre állt az idő. Lenézett. Egy sziklaformájú kőhídon állt, alatta egy csendes, kristálytiszta tó volt. Ahogy lenézett a tó tiszta tükrére, megpillantotta saját tükörképét.
 
-Van itt valaki? – kiabálta a horizont mind a négy égtája felé fordulva. – Auron hol vagy? Hé!!
 
A híd szélére állt és a tavat bámulta. Gyanús volt neki valami. Előtte egy nagy szikla tornyosult. Alaposan meg volt munkálva. A bámészkodás közben rossz helyre tévedt a lába, mire az egész híd megmozdult alatta, majd pár másodperc alatt összeomlott, Tidus pedig a vízben találta magát. A csobbanás nem volt túlságosan nagy és egyből sikerült neki a felszínre úsznia. Körül nézett megint. Nem igazán volt merre úsznia, mert a partra nem lehetett visszaérni, mivel a tó körül csak magas sziklak voltak. Lemerült a vízfelszín alá, hátha van talál lefelé kiutat innen. A tó feneke csodálatos növényekkel volt tele. Kisebb fények pislákoltak és csillogtak a tó alján, amitől az egész úgy nézett ki, mintha maga a tó élne. A víz kristálytiszta volt. Előreúszott, mert a tó oldalán megfigyelt egy nagy lyukat. Gyanús volt neki, hogy egyetlen élőlény sincs a vízben, ami egy ilyen csodálatos helyen eléggé furcsa dolog. Amikor már a lyuk közelében lett volna, megfigyelte hogy valami mozog a lyukban, Első ránézésre azt hitte, a víz mozgása miatt van, de tévedt. Mint egy villámcsapás, úgy tört ki hirtelen egy koloszállis élőlény. Tidus egy óriási halat látott maga előtt. Talán nem is hal volt, mert furcsa szálak lógtak ki a testéből és a szájából akkora fogak álltak ki, mintha egy lándzsagyűjtemény lett volna. Irtózatos iramban közeledett felé és alig tudta magát elhúzni. Hala a gyors Bliztball játékokon kitanult reflexeknek, oldalra úszott, így kikerülte az erős támadást. A szörny, amit az emberek Geosgaeno-nak hívnak, azonnal visszafordult és újra nekilendült. Tidus kikapta a kardot és nekimeresztette. Amikor a szörny mellé ért, Tidus elhúzta magát és a karddal a szörny oldalába vágott egy igen nagy sebet. Furcsa kék színű folyadék folyt ki belőle, mire az még agresszívabb lett. Hátrált egy darabig, majd elúszott. Tidus azonnal a lyuk felé tempózott. Amikor elérte a lyukat, hirtelen erős vízáramlat kezdte visszahúzni, mire hátranézett, és látta, hogy Geosgaeno tátott szájjal van a háta mögött és próbálja beszippantani. Minden erejét összeszedte, és nekiindult a lyuk fele. Erősen úszott és végül sikerült megszöknie. Felúszott a lyukon és végre egy száraz szobában találta magát. Kimászott a vizes lyukból. Egy ősrégi templomszerű szobában találta magát. A falba különféle szobrok voltak belevésve, amik valamit vagy valakit ábrázoltak. A falakat mohák és különféle növények fedték be, amiket nem igazan ismert fel. Egy ajtót látott maga előtt.
 
-Jaj! – szusszant fel. Most fogta fel, hogy mitől menekült meg.
 
Odament az ajtóhoz és betolta. Azonnal engedett. Egy hosszú felfele vezető folyosó tárult eléje. Fentről halvány, kék fény ragyogta be a teret. Felment a nyirkos köveken. Minél feljebb ért, annál inkább romba volt döntve minden. Régebben ez a folyosó szépen ki lehetett díszítve, mert mindenfelé szobrok és cölöpmintázatok voltak összetörve. Amikor kilepett az alagútból, egy hihetetlen magas, kör alakú teremben találta magát. Körülnézett, és rájött hogy egy romba dőlt templom lehetett. Két emeletet figyelt meg, azaz gondolta, hogy ennyi van, mert az erkélyek körös-körül voltak építve. Minden le volt rombolva. Látszott rajta, hogy az idő megtette hatását, és nem kímélte meg ezt az épületet. Bement a terem közepéig, s azt látta, hogy a földön egy farakás volt. Itt valaki tüzet gyújtott nemrég. Körbenézett megint, és érezte, hogy a bőre libabőrös lett. Már az ajka is remegett.
 
-Hideg van… szükségem van a tűzre! – motyogta halkan.
 
Körbenézett. Találnia kell valamit, hogy tüzet csináljon, mert különben megfagy. Egy kis kőomlás mellet megfigyelt egy kiszáradt bokrot. Remek kis tűzifa-féleség. Tovább kutatott, majd bement egy újabb nyílásba. Itt már tiszta, kicsit rozzant lépcsők vezettek fölfelé. Amikor felért, látta, hogy egy boltív volt fölötte. Két, valamilyen katonát ábrázoló szobor, úgy volt megdöntve, mintha egy ajtót alakított volna. Végigment az első emeleti erkélyen, és kezével az erkély kiálló részét végigsimította. Amikor mar a felénél volt, észrevette, hogy az egyik szobor a földön hevert összetörve. Ez a szobor ismét egy katonát ábrázolt, lándzsával a kezében. A lándzsa tökéletes formájú volt, így Tidus azonnal letörte a hegyes élét, majd keresett egy másikat. Lerohant a terem közepére. Lerakta a száraz füvet a kiégett tűzrakásra és a két, kőből faragott lándzsaéllel aranyos kis tüzet varázsolt magának. Fújta egy darabig, és amikor látta, hogy meggyullad, mosoly futott át az arcán. Leült a tűz mellé.
 
-Élelemre van szükségem! – nyávogta, mint egy éhes kisgyerek.
 
Tejesen ki volt fáradva. Hátradöntötte a fejét.  Elaludt. Érdekes alma volt.
 
-Mit akarsz? - kérdezte Tidus.
 
-Rossz húzás volt! – szólt Auron. –Miattad veszített a csapatod!
 
-És ezért jöttél ide, hogy ezt nekem elmond? – kiabálta.
 
-Tíz éve volt… Azt hittem sírni fogsz –mondta halkan Auron.
 
-Ki? Én?
 
Hirtelen megjelent a sötét kis ember…
 
-Sírtál… - mondta a kis ember.
 
Felébredt. A tűz már alig égett.
 
-Ne! Nehogy elaludj! Várj, hozok meg füvet vagy akármit! –kiáltotta kétségbeesetten.
 
Azonnal felpattant, és oda akart rohanni, ahol a bokor volt, de megtorpant. Előtte egy másfél méteres, négylábú szörnyeteg állt. Érdekes tüskék álltak ki belőle, és úgy nézett ki, mint egy túlméretezett tigris. Tidus nyelni sem tudott, mert az azonnal nekiugrott. Egy erős ütéssel földhöz vágta Tidust de ő gyorsan felkelt és a földről felvette a kardját, majd nekirontott, és a kard tövével pontosan mellbe találta. A szörny nekiesett a földnek, tehetetlenül. Ugyanakkor a terem egyik fala berobbant és három, ugyancsak ilyen fajta ruhába öltözött egyén rohant be gépfegyverrel a kézben. Vadul kezdtek szórni a tüzet a szörny felé, de az elugrott az első támadás elől. Tidus rémülten állt előttük, mert nem tudta, hogy most jót akarnak neki vagy rosszat. Felemelte tekintetét, mert egy árnyékot vélt látni az erkély mellet. Mindenki felnézett oda, s hirtelen egy másik alak ugrott le, de ezúttal Tidus mellett landolt, és csúnyán nézett a többiek felé, majd intett Tidusnak hogy segít neki.
 
-Te velem vagy? – kérdezte meglepődve, mire a kicsit vékonyabb alak mögötte bólintott.  – Szuper! – kialtozott örömében.
 
Ketten álltak az alak előtt.
 
-Klikk! – szólalt meg a vékony alak, és a pasas felmutatott.

 Tidus arra gondolt, hogy az lehet a szörny neve. Megfigyelte viszont, hogy a három ember, akik berobbantották a falat, csak nézték a jelenetet. A vékony alak nekirontott Klikknek mire Tidus ugyanúgy tett. Klikk meglepődve figyelte, hogy a vékonyka alak nekiront és beugrik a lábai közé. Miközben erre figyelt, Tidus jelent meg a levegőben. és egyenes átszúrta a hátat a karddal. Klikk a földre rogyott. Tidus lassan kihúzta a kardot Klikk mellkasából.
 
-Huhh! Ez meleg volt. – mondta Tidus rémülten.
 
A vékony alak levette a szemüvegét. Tidus akkor jött rá, hogy lány áll vele szemben. Egy lány. Egy lány segített neki, és talán az életét is megmentette? A három másik pasas odament Tidushoz. Az egyik kiütötte a kardot a kezéből, mire a másik megfogta a haját és a földre kényszerítette.
 
-Hé! Mégis mit képzel? – rángatózott Tidus.
 
A pasas, aki fogta haját, a lányra nézett.

- Fryd ec drec? – szólt a lány felé.
 
Tidus értetlenül nézett a lányra, de az a pasira nézett.
 
-Y fiend! Eh risyh teckieca! Oac! Ed ec cu! –szólalt meg a lány.
 
-Micsoda? Mit mondtál neki? – kiáltozott Tidus.
 
-Azt mondtam, hogy egy ivadék vagy emberi álcában….  – mondta a lány.