3. rész

Ekkor már minden el volt veszve. Auront és Tidust egyszerre szippantotta be Sin, ami most úgy nézett ki, mint egy óriási vízgömb.
 
-Hé, hé! – hangzott a semmib�l a hang, nagyon hasonlított Jecht hangjához.
 
-Mi… apa? – kérdezte ámulva Tidus.
 
Tidus kicsit lejjebb lebegett a semmiben. Egyszer csak magát pillantotta meg, de az a másik Tidus sokkal fiatalabb volt.
 
“Sok dologra gondoltam … például, hogy hol vagyok és mibe keveredtem? Elszédültem, aztán elálmosodtam…azt hiszem álmodtam is valamit. Egy álom, amiben egyedül vagyok. Akartam valakit, akárkit hogy mellettem legyen … hogy soha ne legyek megint egyedül.”
 
Egy villanás…. semmi más….
 
Kinyitotta a szemét. Körülötte minden kihalt volt és sivár. Az égen felh�k gyülekeztek. Es�re állt az id�. Lenézett. Egy sziklaformájú k�hídon állt, alatta egy csendes, kristálytiszta tó volt. Ahogy lenézett a tó tiszta tükrére, megpillantotta saját tükörképét.
 
-Van itt valaki? – kiabálta a horizont mind a négy égtája felé fordulva. – Auron hol vagy? Hé!!
 
A híd szélére állt és a tavat bámulta. Gyanús volt neki valami. El�tte egy nagy szikla tornyosult. Alaposan meg volt munkálva. A bámészkodás közben rossz helyre tévedt a lába, mire az egész híd megmozdult alatta, majd pár másodperc alatt összeomlott, Tidus pedig a vízben találta magát. A csobbanás nem volt túlságosan nagy és egyb�l sikerült neki a felszínre úsznia. Körül nézett megint. Nem igazán volt merre úsznia, mert a partra nem lehetett visszaérni, mivel a tó körül csak magas sziklak voltak. Lemerült a vízfelszín alá, hátha van talál lefelé kiutat innen. A tó feneke csodálatos növényekkel volt tele. Kisebb fények pislákoltak és csillogtak a tó alján, amit�l az egész úgy nézett ki, mintha maga a tó élne. A víz kristálytiszta volt. El�reúszott, mert a tó oldalán megfigyelt egy nagy lyukat. Gyanús volt neki, hogy egyetlen él�lény sincs a vízben, ami egy ilyen csodálatos helyen eléggé furcsa dolog. Amikor már a lyuk közelében lett volna, megfigyelte hogy valami mozog a lyukban, Els� ránézésre azt hitte, a víz mozgása miatt van, de tévedt. Mint egy villámcsapás, úgy tört ki hirtelen egy koloszállis él�lény. Tidus egy óriási halat látott maga el�tt. Talán nem is hal volt, mert furcsa szálak lógtak ki a testéb�l és a szájából akkora fogak álltak ki, mintha egy lándzsagy�jtemény lett volna. Irtózatos iramban közeledett felé és alig tudta magát elhúzni. Hala a gyors Bliztball játékokon kitanult reflexeknek, oldalra úszott, így kikerülte az er�s támadást. A szörny, amit az emberek Geosgaeno-nak hívnak, azonnal visszafordult és újra nekilendült. Tidus kikapta a kardot és nekimeresztette. Amikor a szörny mellé ért, Tidus elhúzta magát és a karddal a szörny oldalába vágott egy igen nagy sebet. Furcsa kék szín� folyadék folyt ki bel�le, mire az még agresszívabb lett. Hátrált egy darabig, majd elúszott. Tidus azonnal a lyuk felé tempózott. Amikor elérte a lyukat, hirtelen er�s vízáramlat kezdte visszahúzni, mire hátranézett, és látta, hogy Geosgaeno tátott szájjal van a háta mögött és próbálja beszippantani. Minden erejét összeszedte, és nekiindult a lyuk fele. Er�sen úszott és végül sikerült megszöknie. Felúszott a lyukon és végre egy száraz szobában találta magát. Kimászott a vizes lyukból. Egy �srégi templomszer� szobában találta magát. A falba különféle szobrok voltak belevésve, amik valamit vagy valakit ábrázoltak. A falakat mohák és különféle növények fedték be, amiket nem igazan ismert fel. Egy ajtót látott maga el�tt.
 
-Jaj! – szusszant fel. Most fogta fel, hogy mit�l menekült meg.
 
Odament az ajtóhoz és betolta. Azonnal engedett. Egy hosszú felfele vezet� folyosó tárult eléje. Fentr�l halvány, kék fény ragyogta be a teret. Felment a nyirkos köveken. Minél feljebb ért, annál inkább romba volt döntve minden. Régebben ez a folyosó szépen ki lehetett díszítve, mert mindenfelé szobrok és cölöpmintázatok voltak összetörve. Amikor kilepett az alagútból, egy hihetetlen magas, kör alakú teremben találta magát. Körülnézett, és rájött hogy egy romba d�lt templom lehetett. Két emeletet figyelt meg, azaz gondolta, hogy ennyi van, mert az erkélyek körös-körül voltak építve. Minden le volt rombolva. Látszott rajta, hogy az id� megtette hatását, és nem kímélte meg ezt az épületet. Bement a terem közepéig, s azt látta, hogy a földön egy farakás volt. Itt valaki tüzet gyújtott nemrég. Körbenézett megint, és érezte, hogy a b�re libab�rös lett. Már az ajka is remegett.
 
-Hideg van… szükségem van a t�zre! – motyogta halkan.
 
Körbenézett. Találnia kell valamit, hogy tüzet csináljon, mert különben megfagy. Egy kis k�omlás mellet megfigyelt egy kiszáradt bokrot. Remek kis t�zifa-féleség. Tovább kutatott, majd bement egy újabb nyílásba. Itt már tiszta, kicsit rozzant lépcs�k vezettek fölfelé. Amikor felért, látta, hogy egy boltív volt fölötte. Két, valamilyen katonát ábrázoló szobor, úgy volt megdöntve, mintha egy ajtót alakított volna. Végigment az els� emeleti erkélyen, és kezével az erkély kiálló részét végigsimította. Amikor mar a felénél volt, észrevette, hogy az egyik szobor a földön hevert összetörve. Ez a szobor ismét egy katonát ábrázolt, lándzsával a kezében. A lándzsa tökéletes formájú volt, így Tidus azonnal letörte a hegyes élét, majd keresett egy másikat. Lerohant a terem közepére. Lerakta a száraz füvet a kiégett t�zrakásra és a két, k�b�l faragott lándzsaéllel aranyos kis tüzet varázsolt magának. Fújta egy darabig, és amikor látta, hogy meggyullad, mosoly futott át az arcán. Leült a t�z mellé.
 
-Élelemre van szükségem! – nyávogta, mint egy éhes kisgyerek.
 
Tejesen ki volt fáradva. Hátradöntötte a fejét.  Elaludt. Érdekes alma volt.
 
-Mit akarsz? - kérdezte Tidus.
 
-Rossz húzás volt! – szólt Auron. –Miattad veszített a csapatod!
 
-És ezért jöttél ide, hogy ezt nekem elmond? – kiabálta.
 
-Tíz éve volt… Azt hittem sírni fogsz –mondta halkan Auron.
 
-Ki? Én?
 
Hirtelen megjelent a sötét kis ember…
 
-Sírtál… - mondta a kis ember.
 
Felébredt. A t�z már alig égett.
 
-Ne! Nehogy elaludj! Várj, hozok meg füvet vagy akármit! –kiáltotta kétségbeesetten.
 
Azonnal felpattant, és oda akart rohanni, ahol a bokor volt, de megtorpant. El�tte egy másfél méteres, négylábú szörnyeteg állt. Érdekes tüskék álltak ki bel�le, és úgy nézett ki, mint egy túlméretezett tigris. Tidus nyelni sem tudott, mert az azonnal nekiugrott. Egy er�s ütéssel földhöz vágta Tidust de � gyorsan felkelt és a földr�l felvette a kardját, majd nekirontott, és a kard tövével pontosan mellbe találta. A szörny nekiesett a földnek, tehetetlenül. Ugyanakkor a terem egyik fala berobbant és három, ugyancsak ilyen fajta ruhába öltözött egyén rohant be gépfegyverrel a kézben. Vadul kezdtek szórni a tüzet a szörny felé, de az elugrott az els� támadás el�l. Tidus rémülten állt el�ttük, mert nem tudta, hogy most jót akarnak neki vagy rosszat. Felemelte tekintetét, mert egy árnyékot vélt látni az erkély mellet. Mindenki felnézett oda, s hirtelen egy másik alak ugrott le, de ezúttal Tidus mellett landolt, és csúnyán nézett a többiek felé, majd intett Tidusnak hogy segít neki.
 
-Te velem vagy? – kérdezte meglep�dve, mire a kicsit vékonyabb alak mögötte bólintott.  – Szuper! – kialtozott örömében.
 
Ketten álltak az alak el�tt.
 
-Klikk! – szólalt meg a vékony alak, és a pasas felmutatott.

 Tidus arra gondolt, hogy az lehet a szörny neve. Megfigyelte viszont, hogy a három ember, akik berobbantották a falat, csak nézték a jelenetet. A vékony alak nekirontott Klikknek mire Tidus ugyanúgy tett. Klikk meglep�dve figyelte, hogy a vékonyka alak nekiront és beugrik a lábai közé. Miközben erre figyelt, Tidus jelent meg a leveg�ben. és egyenes átszúrta a hátat a karddal. Klikk a földre rogyott. Tidus lassan kihúzta a kardot Klikk mellkasából.
 
-Huhh! Ez meleg volt. – mondta Tidus rémülten.
 
A vékony alak levette a szemüvegét. Tidus akkor jött rá, hogy lány áll vele szemben. Egy lány. Egy lány segített neki, és talán az életét is megmentette? A három másik pasas odament Tidushoz. Az egyik kiütötte a kardot a kezéb�l, mire a másik megfogta a haját és a földre kényszerítette.
 
-Hé! Mégis mit képzel? – rángatózott Tidus.
 
A pasas, aki fogta haját, a lányra nézett.

- Fryd ec drec? – szólt a lány felé.
 
Tidus értetlenül nézett a lányra, de az a pasira nézett.
 
-Y fiend! Eh risyh teckieca! Oac! Ed ec cu! –szólalt meg a lány.
 
-Micsoda? Mit mondtál neki? – kiáltozott Tidus.
 
-Azt mondtam, hogy egy ivadék vagy emberi álcában….  – mondta a lány.