2. rész

"Éppen a kávézóban voltam, elszöktem otthonról, amikor meghallottam a híreket. A mi hősünk: Jecht eltűnt. Kámforrá vált... Azt hiszem az apám volt a legnagyobb rajongója. Tudtam, milyen bánatos lehet. A francba is! Mind olyanok voltunk aznap. "Zanar" mondtam magamnak, "Mégis mit képzelsz?". Azonnal haza rohantam. Leültünk és egész éjjel Jechtről beszélgettünk. Apa és én soha sem beszéltünk meg ennyit. Hoppá, nem kell azért annyira erősen venni a dolgot. Na mindegy …."
-Hölgyeim és Uraim! – kiáltotta fel váratlanul valaki a hangosbemondókon keresztül, amik inkább kagylókra hasonlítottak, és minden egyes oszlopra  fel volt erősítve egy-egy, hogy mindenki (nem csak aki a stadion falain belül van, hanem kívül is) halhassa.
-Tíz évvel később – folytatta a hang kiabálva - a Jecht emlékére megrendezett bajnokság ma kerül megrendezésre. Az a két csapat játszik, akik a fináléba értek … igen, igen: az egyik az Abes csapat, A-Keleti és a Duggles a C-Déliből. Tudom, hogy rengeteg ember gyűlt itt ma  össze, akik alig várják, hogy láthassák az Abes csillagát. Egy év alatt ő lett a csapat első embere! Ő Jecht vére és a Blitzball új reménysége! Milyen újfajta szuper játékot fog ma bemutatni a kedves nézőknek? Talán újra élőben láthatjuk a legendás lövést, amit az apjától örökölt? Én biztos vagyok benne, hogy izgalmas meccsnek nézünk elébe!
Tidus mosolygott. Meg is volt rá az oka, mert róla szólt minden. Hírnév? Az bizony! Az kell neki! Erős kell, hogy legyen! Meg kell, hogy mutassa a rajongók ezreinek, hogy mindenre képes! Nem hagyhatja, hogy csalódjanak benne!
Nem is kellet sokat várni, mert amint áthaladt a hosszú hídon, máris kirajzolódott előtte a stadion gömb alakú épülete. Az, aki ezt az épületet tervezte igazából egy valódi golyót akart megvalósítani, de később átalakították. Az építési stílus erősen hasonlított az összes többihez, amik Zanarkandban voltak, így talán csak azért tűnt ki a sok gömb alakú épület közül, mert sokkal fényesebb és jelenleg sokkal nagyobb népsűrűségnek örvendett. Miért is? Mert ez volt az egyetlen igazi szórakozás! Ez egy szokás volt, egy törvény, egy drog! Lehet több annál! És, hogy mi a neve? Egyszerűen Blitzball! És a Blitzballnak ez a stadion adott helyet, ezért is van itt majd' az egész Zanarkand.
A stadion körül úgy tolakodott a nép, hogy az égből nézve azt a látszatot keltette, mint egy hatalmas hangyaboly. Tidus megérkezett a főbejárathoz, ahol azonnal lerohanták a rajongói.
-Na! Engedjenek előre! Jövök! Bocsi! Na! El fogok késni! Engedjetek előre! – kiáltotta, mert már kissé idegesítette, hogy mindenki meg akarja érinteni.
Két őr a kapuból gyorsan a segítségére siet, és bevezeti Tidust a stadionba.
Minden elsötétül. A stadion, akár egy túlméretezett gömb, teljes sötétségbe borul. Középen hatalmas űr tátong és a stadion kör alakú szélein vannak az ülések, valamint feljebb a lelátók. Egyetlen hely sem maradt üresen, mert aznap este teltház volt. Sokan még így sem fértek be. A falakról négy darab, a befelé nyúló, hegyes végű oszlop tornyosult. Hirtelen fényáradat törte meg a sötétet. Az aréna közepén ott álltak a játékosok egy platformon. A nép tombolt. Kiabáltak és őrjöngtek. Játékot akartak látni. Tidus és csapata bal oldalt, míg a másik csapat jobboldalt volt felsorakozva. Minden egyes játékos egy valamire várt csendben. Valami fantasztikus dologra. A négy torony hirtelen felizzott és középen az aréna felett, egy gömb jelent meg. Aki nem ismeri a folyamatot, azt mondaná, hogy egy vízcsepp lebegett a levegőben. Ekkor az a bizonyos vízcsepp rohamosan elkezdett nőni. A négy torony izzott és energiát bocsátott ki a vízcsepp felé, ami egyre nagyobb és nagyobb lett. Hirtelen a vízcsepp felrobbant és az egész arénát, a négy torony között, beborította a víz. Az aréna felett most már tisztán lehetett látni, hogy egy óriási vízgömb keletkezett, és a játékosok benne lebegnek. A víz csillogása bevilágította az egész stadiont, de persze a nézők a gömbön kívül voltak. A játékosok most a gömbben lebegtek, és a kezdésre vártak. Igen… a vízben voltak… a vízben lebegtek… mindegyik szemében ott volt a győzelem felé vezető út villanása… az a tucat ember ott lebegett a gömbben, és semmi bajuk nem volt. De mégsem volt egyetlen ember sem ebben a világban, aki ezen a hihetetlen jelenségen meglepődött volna, a Blitzball játékosok tüdejüket gyerekkoruktól fogva edzették.
A Blitzball egy egyszerű labdajáték volt, csak épp a víz alatt. A labdát passzolás és cselezések segítségével kellet a másik csapat kapujába lőni. A játékosok akár 5 percig is kibírták levegő nélkül, miközben képesek voltak hihetetlen erővel passzolni és rúgni a labdát, így nagyon élvezetes volt a játék. Sok-sok éven át edzettek, hogy úgy tudjanak úszni, mintha csak a  földön járnának.
A játék megkezdődött. Tidus azonnal támadásba lendült. Mindenki úgy úszott, akár egy delfin. A nézőközönség tágra nyílt szemekkel figyelte az eseményeket. Minden szempár a gömbön volt, mint akiket hipnotizáltak. De valahol, nem messze, az egyik toronyház erkélyén egy másik szempár figyelte az eseményeket. Egy szempár, ami egy napszemüveg mögül figyelt mindent. Csak éppen az a szempár nem a mecset nézte. Valami mást nézet. Hirtelen a háta mögött, a semmiből, egy óriási vízfal jelent meg. Egy óriási hullám. Mintha egy hegylánc változott volna vízzé, és valami emberfeletti erő tolta volna meg. Maga a vég. A pasas úgy nézett ki, mint egy szamuráj . A haja tüskés volt és volt egy barna lófarka is. Napszemüveget viselt, de tisztán lehetett látni, hogy a jobb szeme sérült. Egy szamuráj stílusú kabátja volt és mindig eldugta a bal kezét, úgy tartva a kabátjában, mintha az el lenne törve. Sötét nadrág volt rajta és a derekára egy kulacs volt erősítve. A lábán erős vasborítású, fekete bakancs volt. Mellette, a földön egy nagy kard hevert. Visszafordult, és tovább figyelte a mecset, miközben a hullám egyre közelebb ért a városhoz.
Tidusnál volt a labda. Előre úszott, majd lepasszolta hátra és tovább ment. Kicselezett egy ellent, eléje úszott a csapatársának, aki visszapasszolta neki a labdát. Bátran folytatta tovább útját az ellen kapuja felé, amikor az egyik eléje úszott és egy hátrapördüléssel kilőtte a kezéből a labdát, ami egyenesen a közönség felé repült, akár egy rakéta. Tidus elmosolyodott és azonnal utána úszott. A labda hirtelen kirepült a vízgömbből, de egy erős energia fal megállította és visszafelé lökte a gömbbe.
A pusztító hullám elérte a várost, és mindent, ami az útjába került elpusztított. Vészesen közeledett a stadionhoz. Az erkélyen figyelő magányos alak visszafordult, felvette a kardját és lefelé sietett.
Tidus erősen ellökte magát, és a fejével egy újabb löketett adott a labdának fölfelé. Utánaúszott, és megint megfejelte, mire a labda kiszállt fent a gömbből, de Tidus a nyomába eredt. Erős löket után Tidus is kirepült a gömb tetején, majd egy határozott mozdulattal megpróbálta visszarúgni a labdát, de akkor valamitől elállt még a lélegzete is. Megállt az idő körülötte, ahogy a gömb fölött vissza akarta rúgni a labdát. A szeme kitágult a rémülettől. Ő is észrevette a hullámot. Aztán az idő megint elkezdett pörögni, és hála kitűnő reflexének elkapta az egyik befelé magasodó torony szélét. A vízgömb egyik pillanatról a másikra semmivé lett, és a játékosok a földnek csapódtak. A pánik az egész stadionban eluralkodott. Már stadionból is szabad szemmel lehetett látni a hullámot. A végzetet. A hullám hirtelen megtört és az alacsonyabban fekvő házakat már kezdte elmosni, mire eljutott a stadionhoz. Az állványok nem bírták sokáig, és a tornyok dőlni kezdtek a föld felé. Tidus amikor érezte, hogy a torony már dől,  felhúzta magát, és épp a becsapódás előtt leugrott róla. Leperdült a földre, de igen csúnyán megütötte magát. A hullám tovább pusztította a várost. Addigra Tidus már egy platformon állt és éppen azt figyelte, hogy az egyik hidat úgy mosta el a hullám, hogy pont a platformja széléhez ütközött, ami a hídból megmaradt, ami így remek menekülési út teremtett neki. Azonnal elrohant a híd felé. A nagy rohanás miatt azonban egy hatalmasat elesett. Mire feltápászkodott egy piros kabátos pasast pillantott meg maga előtt.
-Auron! – kiáltott fel Tidus meglepődve – Te mit keresel itt?
-Rád vártam. – válaszolt Auron.
-Hogy érted hogy "vártál" ?
Auron elkezdett rohanni a híd másik vége felé, mire Tidus felkapaszkodott, de szem elől vesztette. Kétségbeesetten rohant a híd túlsó vége fele. Mikor hirtelen valami végigsuhant az utcán... az idő úgy tűnt, mintha megállt volna. Tidus nem tudta mi lehet az. Körülnézett: minden ember úgy állt mintha szobor lenne, a gomolygó füst és akár egy fénykép... Egyszer csak megjelent előtte az a kis sötét alak, aki a megérkezésénél is figyelte őt.
-Kezdődik. – szólalt meg. - Ne sírj!
Tidus megijedt, erre a kisember hirtelen eltűnt. Összeszedte magát, és tovább ment, de hirtelen újra megpillantotta Auront.
-Hé! Várj meg! Ne menj arra! – kiabált utána Tidus.
-Nézd! – kiáltott fel Auron.
Tidus tekintetével Auron kinyújtott kezét követve... Hirtelen az ég pokollá vált. Villámlott, de csak egy bizonyos helyen, mire a felhők elkezdtek körbe-körbe szállni, mintha egy forgószél hajtotta volna őket. Egy kör alakú kapuféleség nyílt meg az ég kellős közepén, és belőle lassan kibukkant  valami, amit Tidus nem tudott szavakkal leírni. Olyan volt, akár egy gömb, de tisztán lehetett rajta látni, hogy még a nagy része a felhőkön belül van.
-Úgy hívtuk hogy "Sin"! – szólalt meg Auron.
-"Sin"? – csodálkozott Tidus, miközben már alig állt a lábán olyan erősen fújt a szél.
Ekkor abból a hihetetlen nagy valamiből kisebb darabok váltak le, amik nyílegyenesen a hídba, és néhány közeli épületbe csapódtak be. Úgy néztek ki, mint valami nyílhegyek, de mégsem azok voltak. Elkezdtek szétválni, és mindegyikből több felé háromszög alakú élőlény robbant ki. Az egyik Tidus fele szállt, de még mielőtt telibe találta volna, Tidus elugrott előle, és pontosan a lábai elött csapódott be, de úgy, hogy a föld is megnyílt.
-Fogd ezt! – kiáltotta Auron és Tidus felé dobott egy kék kardot. – Egy ajándék Jechttől.
-Az öregemtől?
-Remélem tudod, hogyan kell használni.
A Tidus lábai előtt becsapódott valami hirtelen csápokat növesztett, és vészjósló szemeket kezdett meresztgetni a fiú felé. Nem volt valami barátságos lény.
-Ezek nem számítanak! Lemészároljuk őket simán! – kiáltotta Auron.
Nekirohantak a lénynek, és két suhintással ketté is vágták.
-Nem fogjuk tudni mindet kinyírni! Csak azokat támadd, amik útban vannak! – ordította Auron.
Tovább rohantak előre, és levágtak minden útjukba eső lényt. Egyre több csapódott bele a földbe előttük, míg hirtelen egy óriási nagy példány nem állta útjukat. Tidus megrémült a lény láttán, de Auron azonnal előre rohant és nekiugrott. Pontosan a fejébe mélyesztette a kardját, de a lény elkapta az egyik csápjával és nekivágta Auront a földhöz. Erre Tidus erőt vett magán, és teljes erőből neki ment ő is.
-Húzz el a városomból! – ordította dühösen Tidus.
-Ezekből sokan alig várják, hogy meghaljanak! – kiabálta Auron, de Tidus nem igazán értette, mit akart ezzel mondani.
Auron felállt, de a kardja ott maradt a lény a fejében. Tidus egy ugrással a levegőben termett és minden erejével lecsapott a lényre. Amíg Auron megpróbált talpra állni, addig Tidus egyre mélyebbre nyomta a kardját a lény fejébe, míg a másik lábával Auron kardját rugdosta. A lény lecsapott két csápjával Tidusra, aki erre fájdalmasan felsikított, de a kardját makacsul tartotta és nyomta tovább. Auron feltápászkodott, majd felrohant a kardjáért. Mind a ketten ott álltak, és erőlködve egyre csak mélyebbre tolták a két pengét.
-Te húzd balra, én meg majd húzom jobbra! – kiabálta Auron.
Nem kellet kétszer mondani. A két penge már elég mélyen benne volt a lény fejében, ahhoz, hogy a kétfelé feszítő pengékkel elérjék a kívánt hatást: sikerült is feltörniük a lény koponyáját. A lény egészen jól láthatóan megremegett, s a sebből kék folyadék tört ki hirtelen. Mindketten leugrottak a tetemről, és továbbrohantak. Pontosan ott voltak, ahol Tidus nemrég megpillantotta az apját az egyik még jó állapotban maradt épület falára erősített óriás monitoron. Jecht képe még mindig ott ragyogott és mosolygott.
-Min nevetsz öregember? – nézett fel Tidus. – Gyere, húzzunk el innen – kiáltotta neki Auron.
-Már vár minket. – mondta Auron.
-Tessék? – értetlenkedett Tidus. Auron nagyon gyorsan futott és le is hagyta Tidust.
-Várjál már meg ember! – kiabálta.
Újra eléjük csapódott pár szörny, de ők megállás nélkül, rohanva lekaszabolták azokat is. Egyre több és több zuhant le az útra.
-Hmpf! Ez nagyon nem jó így! Itt bajok lesznek! – kiáltotta zihálva Auron, de egyszer csak azt látta, hogy az a nagy épület már a szétesés határán van, és már csak egy cölöp tartja egyenesben.
-Azonnal rohanj oda és döntsd meg a cölöpöt! – kiáltotta Tidusnak.
-Tessék?
-Tedd, amit mondtam! – kiabálta vissza.
Tidus odarohant a cölöphöz, míg Auron próbálta visszatartani a szörnyeket. Amikor odaért elkezdte rugdosni a cölöpöt. Auron is odaért és így együtt már ki tudtak ütni a helyéről, majd olyan messzire rohantak az omladozó épülettől, ami csak tellett tőlük. Az épületnek csak ennyi kellett. A cölöp kidőlt, és az egész recsegve-ropogva nekizuhant az egyik magasabban ívelő hídnak, amit le is döntött. A hídfő megrepedt, majd ledőlt, ami egy újabb menekülési utat biztosított nekik a fenti sztráda felé.
-Rohanj! – kiáltotta Auron.
Auron elkezdett felfele futni a ledőlt hídon. Tidus nem időzött sokáig, azzal, hogy mit is csináljon, és ő is elkezdett arrafelé rohanni, de hirtelen az út megingott a lábuk alatt és repedések kezdték el behálózni. Tidus nagy lendületet véve ugrott: még idejében elkapta a ledőlt híd szélét. Ott lógott tehetetlenül.
-Auron! Auron! Segíts! – ordította kétségbeesetten.
Közben Auron felért a hídra, és a kiabálásra visszanézett. Látta, ahogy Tidus a hídfőbe kapaszkodva lóg. Megfordult. Felette, nem mesze tőle már ott lebegett a felhőkből előbukó hihetetlen tömegű "Sin". A szél váratlanul feltámadt, és energia nyalábok csaptak ki "Sin" belsejéből, amik elkezdték körülfonni a ledőlt hídrészt.
-Biztos vagy benne? – kérdezte Auron, de nem Tidustól, hanem egyenesen a Sin felé nézett.
Ekkor a nyalábok elkezdtek felfelé húzni a hidat, mire Auron lerohant, és elkapta Tidust az ingujjánál és felhúzta.
-Ez az! Ez a te meséd! Minden itt kezdődik el! –kiabálja Auron Tidusnak.
Majd Auron alakja kámforrá vált, és Tidus már csak azt látta, hogy hirtelen minden vakítóan fényes lett, és a világ megszűnt létezni körülötte.