1. rész

Napnyugta volt és az égen már elkezdtek csillogni a csillagok. Volt ott valami a földön. A hihetetlen reménytelenség jelképeként oda voltak dobva egy kupacba azok a tárgyak, melyek a győzelemhez kellenek. A tűz fénye ragyogta be őket. Fegyverek, a túlélés és a győzelem szerszámai. Az a tűz fényesítette be őket, ami körül egy kisebb társaság ült. Csillogás és szomorúság volt mindegyik szempárban. Tudták, hogy hamarosan beteljesül az elkerülhetetlen. Tudták, hogy ahhoz, hogy minden békés és jó legyen, fel kell áldozni valamit, ami sokaknak, de főleg egynek, a világot jelenti. Heten voltak. Hét lélek, akiknek semmi reményük sem maradt, és azon töprengtek, hogy mi legyen a következő lépés.
Senki sem mert megszólalni. Hirtelen az egyik felállt a helyéről. A fiatal, szőke hajú. Gyerekes arcán messziről észre lehetett volna venni, hogy valami hihetetlen fájdalom van a szívében. Nyugtalan volt. Odament ahhoz a személyhez, akihez titkos szálak fűzték, a vállára tette a kezét, ezzel is jelezve, hogy minden rendben lesz. Annak a személynek a vállára, aki maga volt a béke és tisztaság. Tudta jól, hogy ez erőt ad az "idézőnek", majd felment a közeli dombra. A domb mellett, ameddig a szem ellát, Zanarkand romjai feküdtek. Zanarkand a város. Az álom? Olyan csodálatos volt, hogy azt szavakkal nehéz lenne leírni. Kicsi fények emelkedtek ki a romokból, és úgy nézett ki, mintha magából Zanarkandból születnének meg a csillagok. Bár azok nem csillagok voltak…
-Hallgasd meg az én mesémet! – mondta Tidus. Ez lehet az utolsó esélyünk.
Minden elsötétül. A mese elkezdődik.
Zanarkand. A fények városa. Akárki látta úgy beszélt róla, mint a megtestesült gyönyörről. Magas gömbházak és tornyok feküdtek mindenütt, és mind-mind hihetetlen fényáradatban csillogott. Egy bizonyos helyen sok-sok kiabáló ember ujjongott. Sokan voltak, és látszólag vártak valakinek az érkezésére. Kissé távolabb, valaki figyelte az ujjongó tömeget, de látszólag nem akarta magára vonni a figyelmet. Hirtelen beérkezett a hajó. A nép tombolt. Kinyílt az ajtó, és kilépett rajta a várva várt személy. Fiatal, szőke ember volt, és büszkén hadonászott a kezével, mert nagyon örült, hogy ennyi rajongója akadt. Ő volt Tidus. A bajnok! Végig sétált a hídon, és megállt pár ugrándozó lány előtt.
-Adnál egy autogramot? Kérlek!!! – kiáltotta az egyik lány.
-Természetesen! – mondta mosolyogva Tidus, és aláírta az egyik Blitzball labdát.
-Sok szerencsét ma estére! – kiáltotta a másik lány.
-Nem kell aggódni! Sima ügy! – válaszolta Tidus, kicsit talán túl büszkén, majd aláírta az ő labdáját is.
-Ó! ... igen ... Ha sikerül egy gólt lőnöm … majd így csinálok! – mondta Tidus, és felemelte három ujját mindkét kezén.
-Ha ezt látjátok, az azt jelenti, hogy értetek lőttem be, oké? - mondta Tidus, mire a lányok elkezdtek nevetni.
-Hol ültök? – kérdezte Tidus.
-A nyugati szárny az első sorában! Jobbról az ötödik! –kiáltották egyszerre.
-Rendben! – kiáltotta vissza Tidus, majd odafordult egy kisfiúhoz.
-Aláírnád ezt is? – kérdezte a kisfiú.
-Persze! – rámosolygott Tidus, és aláírta.
-Kérlek ezt is! – nyújtotta felé egy másik fiúcska is a labdáját.
-Rendicsek! – válaszolta, és azt is aláírta.
-Nekem is! –kiabálta egy harmadik.
-Na jó, de ez a legutolsó! – mondta és arrébb tolta őket.
-Most már mennem kell! Drukkoljatok! – mondta Tidus, mielőtt elment volna.
-… kettő , három! – kiabálta az egyik kölyök.
-Taníts meg minket is játszani! – kiabálták egyszerre a gyerekek.
-Gyerekek, gyerekek! Mennem kell, mert kezdődik a meccs! – szólt rájuk Tidus.
-És azután? – kérdezte az egyikük.
-Lehet ma este…uhh… talán…
Az egyetlen, aki távolabb állt a tömegtől, a sötétben, megszólalt:
-Ma este biztos nem… - mondta magában, mert túl messze volt, hogy valaki meg hallja.
-Úgy értem holnap! – javította ki magát Tidus.
-Megígéred? – nézett rá angyali szemekkel a kisfiú.
-Megígérem! – kiáltott fel Tidus.
A gyerekek ennek nagyon megörültek, és hagyták elmenni. A stadionhoz vezető híd nagyon hosszú volt, de már nem állt az útjába több rajongó. Gyors léptekkel haladt előre, de hirtelen felnézett, mert az egyik épületre felszerelt óriás kivetítőn egy pillanatra az apja képe jelent meg.
-Hmm… - motyogta Tidus és tovább ment.