1. Fejezet – Ébredés

Fájó fejjel és sajgó testtel keltem. Varjú károgás, és morgás csapta meg a fülemet és égett, rothadó hús bűze az orromat. Alig nyitottam ki a szemem, rögtön fájón le is kellett hogy csukjam. Gondolatok cikáztak át az agyamon megválaszolatlan kérdések özönével: Szabad ég alatt vagyok? Nem otthon feküdtem le az ágyamra a szobám négy fala között? Ha máris delelőben van a nap, hogyhogy eddig nem keltem fel? De egyetlen kérdésre sem tudtam a választ, így aztán döntöttem: vakító napsütés ide vagy oda, én most azonnal felkelek, és kiderítem, mi folyik itt. Húztam volna a kezem a szemem elé, hogy megvédjem a nap tűző sugaraitól, de az nem mozdult. Vmi nagyon nehéz dolog volt rajta, ami azt is meggátolta, hogy akárcsak egy kicsit is megemeljem a karomat.

Kínlódva megemeltem a fejem, hogy egy pillantást vessek a karjaimra: megrökönyödve láttam, hogy egy test fekszik keresztbe a mellkasomon, horpadt, véres vértben, vágott sebekkel tarkítva. A nyakamba nyilalló fájdalomnak és az újabb kérdések sokaságának megadva magam, hagytam visszazuhanni a fejem a fűbe. Igen, a fűbe, vagy talán gazba? Egy réten feküdhettem, egy halott katona alatt. Egy középkori katona alatt. Az eget bámulva fölöttem köröző dögevőket láttam gyülekezni. Ez már több mint sok volt számomra.

Oldalra billentettem a fejem, de mindenfelé hullák sokaságát láttam szerte-szét a réten. De nem csak emberi tetemeket, hanem vmi hatalmas, sárga, felszerszámozott futómadár maradványait is. A szó szerint halott táj csendjét csak a magasban, vacsorájukra váró dögevők vijjogása törte meg.

Erőt gyűjtöttem és sokadik próbálkozásra lehengerítettem a hullát magamról. Végre teleszívhattam volna a tüdőmet, hogy zsibbadó végtagjaimba egy kis vér jutathassak. De a várt hatás helyett csak iszonyúan nyilalló fájdalom hasított az oldalamba. Biztos voltam benne, mi lehet az: egy vagy több bordám is törött. Fájdalomtól eltorzult arccal pihegtem perceken át hanyatt fekve a réten. Aztán magam alá húztam a lábam, és az ellenkező oldalra dőltem, hogy valamelyest enyhítsem ezt a minden lélegzetvétellel rám törő elviselhetetlen fájdalmat.

Végignézve magamon a sírás kerülgetett. Nem értettem semmit. A halál kertjében keltem, a halált hozó háború jelvényével felvértezve, eltakarva valódi mivoltom. Tíz kínlódással teli percembe került, mire valahogy talpra tudtam állni. Megszabadultam a testemet éktelenítő horpadt vérttől, és a vértezetem többi súlyos és felesleges darabjától.

Nem messze tőlem, egy vértől mocskos penge hevert a fűben, elhagyatva, mégis mikor egy röpke pillantást vetettem rá ismeretlen emlékek rohanták meg agyamat: e brutális összecsapás képei voltak. Egy suhanc eszelős tébolyban vágott minden irányban a köré gyűlők felé. Egészen az utolsó pillanatig csak a hátát láthattam, de amikor végül megfordult az őrülettől eltorzult arcban saját magamat ismertem fel. Az elhomályosodó vízió után, megint magam voltam, ugyanazon a kísérteties helyen, ahol a penge elém került.

Próbáltam kiverni a fejemből az imént látott vízió képeit, de csak reszketve motyogtam ugyanazt, egyre hangosabban és hangosabban:

- Nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, SOHAAAA! Én sosem tennék ilyet. - talán csak meg akartam győzni magam. Zokogva álltam percekig hol az eget, hol a kiüresedett arcú halottakat bámulva, de ettől csak még jobban elfacsarodott a szívem.

Döntöttem: el innen minél messzebb, minél hamarabb. Körbekémleltem: amerre csak néztem, mindenfelé erdő szegélyezte a csatateret. A hátam mögött azonban egy kisebb fajta dombra lettem figyelmes. Elindultam arra, hogy majd onnan jobb rálátásom legyen a tájra, de minden egyes levegő vétel maga volt a pokol. És akkor, eljött az első örömteli pillanat ideje: felértem a dombtetőre, s onnan néztem szerte szét (ismerős? ^^). Megelégedéssel nyugtáztam, hogy az egyik erdőnek hitt fasor egy kanyargós utat rejt. Arcomat a kezem árnyékába rejtve, a szemet kínzó napsütésétől óvva, követtem tekintetemmel a látóhatáron kígyózó út vonalát. Végül egy pár tornyon és több vékonyan kígyózó füstoszlopon akadt meg a szemem. Elindultam hát a reménnyel és válaszokkal kecsegtető távoli út felé.